A rendészettudomány határtudományai 2024 - Doktorandusz Konferencia

 

A rendészettudomány határtudományai 2024 elnevezéssel szervezett tudományos konferenciát a Doktoranduszok Országos Szövetségének Rendészettudományi Osztálya a Doktorandusz Önkormányzattal közösen, 2024. november 29-én. A rendezvénynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központja adott otthon, ahol a doktoranduszoknak lehetősége nyílt bemutatni kutatásukat.

 

A konferencia fővédnöke prof.dr. Haller József a Rendészettudományi Doktori Iskola vezetője volt. A plenáris ülés megnyitóján dr. Hegedűs Judit egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi és Kriminálpszichológiai Tanszék vezetője üdvözölte, hogy 30 előadó regisztrált az eseményre. Dr. Magasvári Adrienn püőr. alezredes, egyetemi docens is kihangsúlyozta és méltatta a fiatal kutatók elhivatottságát, valamint saját témájuk iránti elköteleződésüket. Konferenciánk két kiváló védnöke egyetértett abban, hogy a doktoranduszok pályája kezdetén rögös az út, és kihívásokkal teli, azonban a sikeres fokozatszerzéskor visszatekintve már minden sokkal könnyebnek bizonyul.

 

A jelenlévők a rendészettudomány multidiszciplinaritására tekintettel: hadtudományok, katonai műszaki tudományok, közigazgatás-tudományok, határigazgatás, rendészet elmélet és történet, nemzetközi rendészet, kibervédelem, közbiztonság, igazgatásrendészet, kommunikáció tudomány, pszichológia, kriminológia, kriminalisztika, politikatudomány, és természetesen rendészettudományi témakörben hallgathattak meg előadásokat.


Címkék: Esemény