Hadtudomány és hadművészet nemzetközi műhelykonferencia

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata 2021. október 21-én Hadtudomány és hadművészet nemzetközi műhelykonferenciát szerevezett. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a doktoranduszoknak és kutatóknak az eredményeinek bemutatására, elsősorban a hadtörténet és a hadművészet területén, de a konferencia tematikája a biztonsági és a katonai műszaki tanulmányok kutatóinak is lehetőséget adott a részvételre. A rendezvény hivatalos nyelve az angol és a magyar volt, ezzel ösztönözve az angol nyelvű előadásokat és a külföldiek részvételét is. A konferencia érdekessége, hogy hibrid formában zajlott, a délelőtti szekciók jelenlétiek voltak, délután pedig az online előadásokra került sor.

A megnyitó reggel 8-kor kezdődött, ahol először Dr. Szenes Zoltán (profesor emiritius) angol nyelven nyitotta meg az eseményt, hangsúlyozva a konferencia nemzetközi jellegét és a remek lehetőséget, elsősorban a doktoranduszok számára, hiszen a konferencia az absztraktköteten kívül publikációslehetőséget is nyújt az előadóknak. Ez után Dr. Padányi József, a Katonai Műszaki doktori iskola vezetője többek között kiemelte a konferencia újszerűséget. A megnyitót Dr. Molnár Anna, Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék tanszékvezetője zárta, aki a programok sokszínűségét méltatta és kitért a biztonsági tanulmányok fontosságára is.

A műhelykonferencia jellegéből adódóan, az előadók létszáma limitált volt, így az előzetes szelekció után 35 előadást választott ki a szervezőbizottság. Két magyar és öt angol nyelvű szekcióban, folytak az előadások kétórás blokkokban. A szokásostól eltérően az előadások után volt lehetőség a vitára, 30-45 perces vitát biztosítva az előadóknak és a hallgatóságnak. Az egyes szekciókban sok érdekes kérdés hangzott el és a műhelykonferencia fő célja megvalósult, hiszen lehetőséget adott a szakmai tapasztalatok cseréjére és arra, hogy igazi kommunikáció alakulhasson ki a kutatásokról. Az előadók sok hasznos javaslatot kaphattak egyrészt a szekcióvezető tanároktól másrészt a többi előadótól és az érdeklődőktől. Az előadók összetétele igen színes volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről és számos hazai egyetem magyar és külföldi kutatói is képviseltették magukat a konferencián, mint például a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem, Pázmány Péter, a Corvinus Egyetem, valamint az online tér lehetőséget adott arra, hogy külföldről is bejelentkezzenek az előadók a konferenciára, többek között a chilei San Sebastian Egyetemről, a perui Cesar Vallejo és a kolumbiai, La Gran Colombia Egyetemről.

A konferencia lehetőséget adott arra, hogy doktoranduszok, kutatók, mutassák be tudományos eredményeiket olyan aktuális témákról, mint pl. a kiberbiztonsági stratégiák a Latin-Amerikában, a humánbiztonság helyzete Kenyában, Covid-19 pandémiával kapcsolatos témák is megjelentek, valamint a hadtörténet és hadművészet témaköréből számos érdekes előadás hangzott el, mint például a középkori Skandinávia különleges katonai egységei, a tűzkeresztség megélése az I. világháborúban.

Az absztraktkötet a következő linken érhető el: https://ludevent.uni-nke.hu/event/1239/book-of-abstracts.pdf

 


Címkék: Esemény Konferencia