DOSZ Jogtudományi Osztály kerekasztal-beszélgetés

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) Jogtudományi Osztálya elkötelezett a doktorandusz képzésben résztvevők helyzetének jobbításáért, és a doktoranduszokra vonatkozó szabályanyag – legyen szó akár jogszabályi, akár intézményi szabályozásról – fejlesztéséért, helyes értelmezésének biztosításáért.

Ennek szellemében 2021. június 30-án, szerdán, 12.30-tól kezdődően kerekasztal-beszélgetést szerveznek, ahol meghívott előadók segítségével a doktoranduszokat érintő legfontosabb jogi problémákat járják körbe.

A felvezető előadások után – amelyben az előadók érinteni fogják a gyakorlatukban felmerült, legjellemzőbb ügyeket, kérdéseket, és azok feloldási lehetőségeit is – az esemény résztvevőinek lehetőségük lesz kérdéseket és észrevételeket tenni.
A programot on-line környezetben, MS Teams alkalmazáson keresztül valósítjuk meg, a résztvevők ezen a linken tudnak az eseményhez csatlakozni.

A részletes meghívó elérhető PDF formátumban.


Címkék: Esemény